A Magyar Nemzeti Bank (MNB) mindenben segítette és a jövőben is segíti a brókerkárosultak helyzetének mielőbbi rendezését. Ennek megfelelően a Quaestor károsultak – befektetés biztosítási elveknek megfelelő - kártalanítása érdekében és a fogyasztói érdekeket maximálisan védve alakította ki azon jogi álláspontját is, mely szerint a nem létező kötvények értékesítésével okozott kár a Befektető-védelmi Alap (BEVA) kártalanítási körébe tartozik. Ezen, mindvégig határozottan – akár közérdekű kereset kilátásba helyezésével - képviselt jogi véleménye, illetve az ez alapján hozott BEVA igazgatósági döntés nyitotta meg a már most zajló kártalanítás lehetőségét azon Quaestor ügyfelek számára, akiknek a befektetési szolgáltató a befektetési céllal átvett összegekért cserébe nem adott sem igazi kötvényt, sem más értékpapírt. A BEVA a Quaestor károsultak körében már 27 ezer érintettnek közel 75 milliárd Ft-ot fizetett ki, melyre a szükséges likviditást az MNB hitelnyújtása biztosította számára.

A Jegybank bízik a Quaestor károsultak kártalanítását érintő alkotmánybíróság döntés mielőbbi meghozatalában, és az érintettek helyzetének megnyugtató rendezésében.

Magyar Nemzeti Bank