Az elmúlt időszakban több internetes portál is olyan kalkulátort jelentetett meg, amely a hitelintézetek által a fogyasztói hiteleknél és pénzügyi lízingszerződéseknél korábban tisztességtelenül elvont árfolyamrés és költségek visszafizetésének, elszámolásának pontos összegét kívánja kiszámítani az ügyfelek számára.
E kalkulátor-programok azonban jellemzően csak néhány, a számításhoz szükséges alapvető adat segítségével végzik el a számításokat, amelyek így akár súlyosan félrevezető, megtévesztő eredményt adhatnak. Aggályos lehet, ha emiatt téves várakozás alakulna ki bármelyik fogyasztóban az elszámolás mértékét illetően.
A valóságban egyetlen fogyasztási hitel esetében is több száz, akár ezer információ – például a teljes futamidő alatt az egyes törlesztési hónapokban felszámított kamat, deviza hiteleknél a hitelnyújtáskor a folyósítási, a továbbiakban pedig a havi törlesztési árfolyamok – szükséges a pontos elszámolási kalkulációhoz. Ez az adatbázis alapvetően a hitel- és pénzügyi lízingszerződéseket kötő hitelintézeteknél áll rendelkezésre.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az elszámolási felkészülési időszakban szükség esetén minden szakmai-informatikai módszertani segítséget megad a pénzügyi szervezeteknek a pontos elszámolások előkészítéséhez, a fogyasztóktól tisztességtelenül elvont összegek visszatérítéséhez.
Az elszámolási periódusban ugyanakkor a jegybank informatikai támogatással, illetve szigorú felügyeléssel – így akár egyes hitelaktáknak és az azokra vonatkozó konkrét számítások bekérésével, áttekintésével – ellenőrzi, hogy a piaci szereplők valóban a jogszabályoknak megfelelően hajtják-e végre a feladatot. Jogszabálysértés esetén az MNB azonnal kijavíttatja az adott pénzügyi szolgáltató gyakorlatát, a jegybank mellett működő Pénzügyi Békéltető Testület pedig – ha az adott pénzügyi szervezet előzőleg elutasította a fogyasztó panaszát – az ügyfelek konkrét elszámolási jogvitáiban hoz döntést.
Magyar Nemzeti Bank