2024. október 14-17. között a „Financial infrastructures, payments and digitalisation” című szemináriummal folytatódott a Magyar Nemzeti Bank 2024. évi technikai segítségnyújtási programja Budapesten, amelyre 19 jegybank és felügyeleti hatóság képviseletében érkeztek külföldi szakértők, többek között a Fülöp-szigetekről, Thaiföldről, Kambodzsából, Georgiából, Tunéziából, Kuvaitból, Ománból, illetve a nyugat-balkáni országokból. Az MNB 2023-ban indított technikai együttműködési programjának célja a nemzetközi szakmai tapasztalatcsere erősítése, az MNB külföldi partnereivel történő szorosabb együttműködés, valamint a jegybanki kérdéseket érintő párbeszéd ösztönzése.

A fizetési infrastruktúrák és a digitalizáció témája – kiemelt jelentőségére és aktualitására tekintettel – 2023 után 2024-ben is bekerült a program kínálatába. A szeminárium fókuszában olyan kiemelt kérdések álltak, mint a pénzügyi infrastruktúrák megújítása és az innovatív fizetési rendszerek, valamint a magyarországi FinTech ökoszisztéma és az MNB digitalizációs kezdeményezései. Az elektronikus fizetési megoldások elmúlt években tapaszalt dinamikus fejlődésében rejlő lehetőségeket a magyar jegybank is igyekszik kiaknázni, hiszen azok egy modern, nemzetközileg is versenyképes gazdaság nélkülözhetetlen elemévé váltak. Az MNB előadói részletesen bemutatták a jegybank egyik kiemelt projektjeként megvalósult Azonnali Fizetési Rendszert, amely új dimenzióba helyezte a magyar pénzforgalmat és az elmúlt harminc év legnagyobb magyar pénzügyi innovációjaként a bankszektor sikeres digitális átállását eredményezte.

A 28 külföldi jegybanki szakértő a lakossági fizetési piacon tapasztalható csalások mérséklése érdekében bevezetett eszközökkel, valamint a napjainkban egyre fontosabb kibervédelem kapcsán az MNB informatikai és kiberbiztonsági jógyakorlataival is megismerkedhetett. A szeminárium második felében a magyarországi FinTech trendek, valamint az MNB technológiai kezdeményezései és a digitális jegybankpénz (CBDC) pilot programja került bemutatásra. A résztvevők esettanulmányokon keresztül a fizetési szokásokat befolyásoló fő tényezők és az elektronikus fizetések népszerűsítésének legjobb gyakorlatai, valamint a pénzügyi infrastruktúrák felügyeleti intézkedései terén gyakorlati tudásukat is szélesíthették.

Az MNB „From Tradition to Innovation” mottó alatt megvalósuló Technikai Együttműködési Programja keretében egy további szemináriumra kerül sor idén, amely a „Monetary Policy Instruments and Crisis Management” témát járja körül 2024. november 25-28. között.