A magyar művészettörténet Vajda Lajost egyértelműen a modern magyar művészet egyik vezéregyéniségének tekinti. Németh Lajos művészettörténész szerint „Vajda életműve a magyar avantgarde művészileg legmaradandóbb tette”. Rövid időt felölelő munkássága nemcsak az úgynevezett szentendrei festészet egészen rendkívüli jelensége, hanem a háború előtti magyar szürrealizmusnak is egyetlen igazi és eredeti eredménye.
1930 és 1934 között Vajda Párizsban élt, ahol a szürrealizmus mellett megismerte az orosz realista filmművészet kiemelkedő alkotásait is. E két hatás ihletésére születtek az emberiség nagy kataklizmáit, háborút, éhínséget megjelenítő, drámai erejű fotómontázsai. E montázsok igazán különlegesek, mert a nagy elődökkel ellentétben (Liszickij, Moholy-Nagy László) Vajda munkái más felépítésűek, minden montázsa egy képegyüttesbe sűrített dráma. Az újságokból kivágott részletek egymás mellé kerülve szokatlan feszültséget indukálnak. E fotómontázsok Vajdát a műfaj legrangosabb képviselői közé emelik. (Ma összesen egy tucat montázsát ismerjük, a többi eltűnt, mert Vajda minden holmiját hátrahagyva volt kénytelen elhagyni Párizst.)
1938-ban Vajda leszámol a hagyományos arcábrázolással, ekkor festi maszkos képeit, e művekben kihasználta a pasztelltechnika adta lehetőségeket. Hatott rá a primitív népek művészete, vonzotta a prehisztorikus kor.
A következő évben a művész képzeletéből kivetített tájakat, lényeket festett. A lények egy része szintén a néger vagy mexikói kultúrára vezethető vissza.
Vajda művészetének utolsó, az 1940-es évre korlátozódó szakasza csúcspont, s egyben záróakkord. Nagy méretű szénrajzokat készített csomagolópapírra: szétrobbant, rostos szövedékek kavarognak a légüres térben. Az elementáris erő az egész életműben tán itt csúcsosodik ki a legjobban. A megsárgult csomagolópapírokon fellobbanó, kavargó fekete formák, víziók, lidérces álmok., melyeken a szén mint mágnes hatására a vasreszelék körkörös alakzatokba, örvénylő formákba rándult össze. E művek súlyos próféciaként hatnak a nézőre.