Mager Andrea a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett közgazdász és nemzetközi kapcsolatok szakértő diplomát. Szakmai pályafutását a Postabank és Takarékpénztár Zrt. kockázatkezelési divíziójában kockázatértékelőként kezdte, ahol 1998 és 2001 között dolgozott. Ezt követően 2001 és 2007 között a Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Stabilitási szakterület főosztályvezetői, majd igazgató-helyettesi pozícióját töltötte be. 2004 és 2007 között az Európai Központ Bank Bankfelügyeleti Bizottsága munkacsoportjainak tagja az MNB képviseletében. 2007 és 2010 között a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsának, majd 2011 és 2016 között a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagja. 2016 és 2018 között postaügyért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztos, majd 2018-tól nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszterként az egyes állami tulajdonban álló gazdasági társaságok - így a Szerencsejáték Zrt. - feletti tulajdonosi jogokat és kötelezettségeket gyakorolta. 2022. június 15-től a társaság vezérigazgatója, augusztus 1-től elnök-vezérigazgatója. Angolul, oroszul és olaszul beszél. 

Vezetésével a Szerencsejáték Zrt. 2024-ben a cég eddigi legmagasabb árbevételét érte el, minden fontos mutatóban felülteljesítette az üzleti elvárásokat és stabilizálta a helyét a hazai legnagyobb árbevételű társaságok között. Versenykörnyezetben is sikerült megőriznie a Társaság piacvezető szerepét az online sportfogadás piacán, a termékfejlesztések eredményeként pedig kimagasló játékosélményt, valamint versenyképes, innovatív megoldásokat biztosítanak mind a lottózói hálózatban, mind a digitális csatornákon.