Budapest, 2016. április 27. – A Magyar Nemzeti Bank a XXXI. Nyári Olimpiai Játékok tiszteletére 5000 forintos címletű miniarany, 10 000 forintos címletű ezüst valamint 2000 forintos címletű színesfém emlékérmét bocsát ki. A világ legnagyobb, legnézettebb sporteseménye kapcsán 1984 óta jelentet meg emlékpénzeket az MNB, de most először készül színesfémből is olimpiai tematikájú emlékérme. Az ezüst és a színesfém érmék különleges, ún. mikroírással készült biztonsági elemet is tartalmaznak.

Mindhárom emlékpénz törvényes fizetőeszköz. A XXXI. Nyári Olimpiai Játékok tiszteletére kibocsátott emlékérmék az olimpiai témájú emlékérméktől eltérően nemcsak egy kiemelt sikersportágat jelenítenek meg, de az érmék összetartozását elősegítik közös motívumok: a sport eleganciáját és dinamikáját megjelenítő tornászlány ábrázolása, a Magyar Olimpiai Csapat hivatalos logója, és az azt kiegészítő 168-as logó, amely a modernkori nyári olimpiák során szerzett magyar aranyérmek számára utal. Az emlékérméket Horváth Andrea tervezte.

Az 5000 Ft névértékű miniarany emlékérme „A világ legkisebb aranyérméje” nemzetközi gyűjtői sorozatba illeszthető. Az emlékérmék előlapján fő motívumként a MOB kereskedelmi logója, a hivatalos „Magyar Csapat” logó szerepel. Az előlapon találhatóak továbbá a kötelező éremképi elemek: a „MAGYARORSZÁG” felirat, az „5000 FORINT” értékjelzés, a „BP.” verdejel valamint a „2016” verési évszám.

Az arany emlékpénz hátlapjának jobb oldalát a közös motívumot jelentő tornászlány ábrázolás tölti ki. Itt található a „MAGYAR OLIMPIAI CSAPAT • RIO 2016” körirat, a „Magyar Csapat” logót kiegészítő 168-as logó, valamint a tervező mesterjegye.

Az ezüst és a színesfém emlékpénz azonos éremképpel készül, csak az értékjelzésük különbözik címletenként. A tornász ábrázolás ezeken az érméken az előlapon jelenik meg központi motívumként. Itt találhatóak továbbá a kötelező éremképi elemek: a „MAGYARORSZÁG” felirat, a 10 000 illetve a 2000 forint értékjelzés, a „BP.” verdejel valamint a „2016” kibocsátási évszám.

Az emlékérme-kibocsátás idei újítása az emlékérmék verdejelében megjelenő biztonsági elemek: A verdejelre felvitt mikroírással készült „B” illetve „P” betűk magasabb szintre emelik az érmék hamisítás elleni védelmét. (A biztonsági elem csak az ezüst és a színesfém érméken jelenik meg.)

Az ezüst és a színesfém emlékérmék hátlapján, a középmezőben a MOB „Magyar Csapat” logója szerepel a „MAGYAR OLIMPIAI CSAPAT” felső illetve „RIO 2016” alsó körirattal körbevéve, mintegy érem az érmén. A körbefutó felső és alsó köriratot két pont motívum („•”) választja el egymástól. A körirat és az érme pereme közötti sávban 6 kiemelt olimpiai sportág jelenik meg: tornász, vívó, úszó, kajakozó, két birkózó, illetve egy vízilabdázó alakjában. Horváth Andrea tervezőművész mesterjegye is itt található.

Az 5000 Ft névértékű miniarany emlékérme 999‰ finomságú aranyból készült, átmérője 11 mm, súlya 0,5 g, széle sima. A 10 000 forintos címletű emlékérme 925 ezrelék finomságú ezüstből készült, súlya 24 gramm. A 2000 forintos címletű színesfém változat réz (75%) és nikkel (25%) ötvözetéből készült, súlya 23,7 gramm. A két utóbbi érmetípus átmérője azonos, 37 mm, szélük recézett.

2014-től minden nemesfémből készült emlékérmét olcsóbb alapanyagú, színesfém változatban is kibocsát az MNB. Az emlékérmék értékközvetítő, ismeretterjesztő szerepének minél szélesebb körű betöltését elősegítendő, a 10 000 forintos címletű ezüst emlékérme a kibocsátást követő három hónapban, a 2000 forintos címletű színesfém emlékérme időkorlát nélkül, a teljes készlet erejéig a rajtuk szereplő névértékkel azonos áron vásárolható meg. Az arany emlékpénzek a kibocsátástól kezdve piaci áron kaphatók.

Mindegyik címletből 5-5000 darab készíthető: az arany emlékpénzből proof-like, az ezüst emlékpénzből tükörfényes (proof), a színesfém emlékpénzből selyemfényes (BU) kivitelben.

A Magyar Pénzverő Zrt. forgalmazza az emlékérméket, amelyek 2016. április 27-től vásárolhatóak meg a társaság érmeboltjában (V. ker. Budapest, Hold u. 17.), illetve a vállalat honlapján üzemeltetett webáruházban (http://penzvero.hu/), ahol számos, korábban megjelent arany, ezüst és színesfém emlékérme is kapható.

Magyar Nemzeti Bank