Budapest, 2024. május 6. – A Magyar Nemzeti Bank „XXXIII. Nyári Olimpiai és XVII. Nyári Paralimpiai Játékok” megnevezéssel 15 000 forintos címletű ezüst és 3 000 forintos színesfém emlékérmét bocsát ki a világ legjelentősebb sporteseménye alkalmából, a magyar sport napján. Az MNB 1980 óta jelentet meg emlékérméket az ötkarikás játékok kapcsán, az elmúlt alkalmakkor azonban már a paralimpiákkal egybevonva bocsátott ki közös emlékérmét. A magyar sportolói sikerek elismeréseként is készülő idei évi emlékérméket Endrődy Zoltán iparművész tervezte.

2024-ben Párizs ad otthont a XXXIII. Nyári Olimpiai Játékoknak és a XVII. Nyári Paralimpiai Játékoknak. A francia főváros a második olyan város, ahol harmadszor rendeznek nyári olimpiát, míg első alkalommal ad helyszínt paralimpiai játékoknak. Az újkori nyári olimpiák 128 éves története során összesen 525 érmet, köztük 184 aranyat szerzett a Magyar Olimpiai Csapat, ezzel a nemzetek örökranglistáján hazánk az előkelő 8. helyet foglalja el. A XXXIII. ötkarikás játékokon több mint kétszáz ország 10 500 sportolója 32 sportág összesen 329 versenyszámában méri össze tudását. A magyar csapat a várakozások szerint mintegy 190 sportolóval képviselteti magát a párizsi játékokon.

A tokiói paralimpiához hasonlóan Párizsban is 22 sportág legjobbjai szállnak versenybe az érmekért, azonban ezúttal már 549 versenyszámban. A magyar parasportolók eddig 160 érmet szereztek a paralimpiai játékokon. Az előzetes felmérések alapján hazánk az 50-nél is több sportolót számláló paralimpiai csapatával, azaz „minden idők legnagyobb csapatával, minden idők legjobb eredményeit" szeretné elérni.

A „XXXIII. Nyári Olimpiai és XVII. Nyári Paralimpiai Játékok” megnevezésű emlékérmék elsődleges szerepe az értékközvetítés és a figyelemfelhívás a kiváló sportolói teljesítményekre, a mindennapi fizetési forgalomban való használatuk kerülendő. A rajtuk szereplő névérték ezen érmék gyűjtői értékének megőrzését szolgálja.

Az ezüst és a színesfém változatok azonos éremképpel kerülnek kibocsátásra, csak értékjelzésükben térnek el. A jegybank az egyenlőség, az integráció és az inklúzió jegyében az „egységes csapat – egy ország” üzenetet kívánja közvetíteni.

Az előoldalon négy sportág modern ábrázolása látható: a kalapácsvetés, a kenuzás, az úszás és a para-asztalitenisz, amelyekben a magyar csapatok leginkább éremesélyesek. A sportágakat megjelenítő absztrakt alakok azonos súlyozással, egyenrangúan ábrázolják az ép és a parasportolókat és a nemeket is egyenlő arányban jelenítik meg, hiszen ez az első olyan világjáték, amelyen ugyanannyi női és férfi sportoló vesz részt. Az alakok felé sűrűsödő vízszintes vonalak egyszerre fejezik ki a sportágak dinamizmusát, illetve reprezentálják a víz hullámzását. Az előoldalon találhatóak továbbá az emlékérmék kötelező elemei: hangsúlyos szerepet kapva, fent félköriratban a „MAGYARORSZÁG” felirat, illetve lent a 2024-es verési évszám; szinte az éremképbe rejtve, a vízszintes középtengely bal szélén a „BP.” verdejel, valamint jobb oldalon a peremet követve a „15 000”, illetve „3 000” értékjelzés és a „FORINT” felirat. Az emlékérméket tervező Endrődy Zoltán iparművész mesterjegye a jobb szélen, a kenulapát közelében látható.

A „XXXIII. Nyári Olimpiai és XVII. Nyári Paralimpiai Játékok” emlékérmék előlapja

Ezüst emlékérme

Színesfém emlékérme

 

A hátoldalon egy stadion absztrakt felülnézeti ábrázolása látható, középmezőben a Magyar Olimpiai Csapat és a Magyar Paralimpiai Csapat logójával. A statikus képet az előoldalról visszaköszönő, középpont felé sűrűsödő vonalak teszik mozgalmassá, melyek a szurkolókat, tágabb értelemben véve a sportolók mögötti szakmai és társadalmi bázist jelképezik. Fent félköriratban a „MAGYAR OLIMPIAI ÉS PARALIMPIAI CSAPAT” felirat olvasható, lent a világversenyek színhelye jelenik meg a „PÁRIZS” felirat formájában.

A „XXXIII. Nyári Olimpiai és XVII. Nyári Paralimpiai Játékok” emlékérmék hátlapja

Ezüst emlékérme

Színesfém emlékérme

 

Mindkét emlékérme átmérője 37 mm, szélük recézett. A 15 000 forintos címletű emlékérme 925 ezrelék finomságú ezüstből készült, súlya 24 gramm. A 3 000 forintos címletű színesfém változat réz (75%) és nikkel (25%) ötvözetéből készült, súlya 23,7 gramm. Az ezüst emlékérméből tükörfényes (proof) kivitelben 5000 darab, a színesfém változatból selyemfényes (BU) kivitelben 7000 darab készíthető.

Az emlékérmék értékközvetítő és figyelemfelhívó szerepének minél szélesebb körű érvényesülése érdekében a „XXXIII. Nyári Olimpiai és a XVII. Nyári Paralimpiai Játékok” ezüst emlékérme – a rendelkezésre álló készlet függvényében – a kibocsátást követő három hónapig, a színesfém változat pedig egy évig névértéken vásárolható meg 2024. május 7-től az érméket gyártó és forgalmazó Magyar Pénzverő Zrt. érmeboltjában (V. ker. Budapest, Báthory u. 7.) és webáruházában (https://www.penzvero.hu/).