Budapest, 2024. augusztus 27. – A Magyar Nemzeti Bank „Pannonhalmi Bencés Főapátság” megnevezéssel bronzpatinázott színesfém emlékérmét bocsát ki 2024. augusztus 28-án a világörökség részét képező Főapátság szerzetestemploma középkori újjáépítésének és felszentelésének 800., valamint a Főapátság nemzeti emlékhellyé avatásának 10. évfordulója alkalmából. A 3 000 Ft névértékű emlékérme a Nemzeti Örökség Intézete kezdeményezésére 2014-ben indult, a hazai nemzeti emlékhelyeket bemutató tematikai sorozat tizenegyedik eleme. Az emlékérmét Bitó Balázs iparművész tervezte.

A Pannonhalmi Bencés Főapátság a magyar kereszténység bölcsője, hazánk fontos szellemi műhelye. Híres iskolája ezeréves múltra tekint vissza, itt található a világ egyik legnagyobb szerzetesi könyvtára is. A monostort 996-ban Géza fejedelem alapította Tours-i Szent Márton tiszteletére. Az 1003 körül felszentelt templom az első évszázadok során többször leégett, a történelmi események miatt háromszor újjá kellett építeni. Írásos források alapján a templomot 1224-ben, 800 évvel ezelőtt állították helyre és szentelték fel. A monostor rövid történelmi megszakításoktól eltekintve több mint ezer éve folyamatosan a bencés szerzetesközösség otthona. Az egyedülálló épségben megmaradt 800 éves középkori temploma ma is a szerzetesek imádságának helyszíne. A Főapátság 10 évvel ezelőtt 2014-ben vált nemzeti emlékhellyé.

A kettős évforduló alkalmából a Magyar Nemzeti Bank a nemzeti emlékhelyeket bemutató emlékérme-sorozat részeként „Pannonhalmi Bencés Főapátság” megnevezéssel bronzpatinázott színesfém emlékérmét bocsát ki. A 3 000 Ft névértékű emlékérme a hazai nemzeti emlékhelyeket bemutató sorozat 11. elemeként jelenik meg. A sorozat a Nemzeti Örökség Intézete kezdeményezésére 2014-ben indult, tagjai technikai specifikációjukban azonosak. Tartalmukat tekintve azt az irányelvet követik, hogy az érme egyik oldalán egy, a teljes emlékhelyet reprezentáló kép jelenik meg, míg a másik oldal annak egy karakterisztikus részletére fókuszál.

Az emlékérme előlapján, körgyűrűvel határolt középmezőben a Pannonhalmi Bencés Főapátság alapítólevele részletének ábrázolása látható. Az előoldal jobb oldalán – a körgyűrűt megszakítva – Stremeny Géza Pannonhalmi Szent Mórt ábrázoló szobra jelenik meg, amely a pannonhalmi Szent Márton-bazilika egyik támasztó pilléréből bontakozik ki. Az előlap szélén található körgyűrűn, köriratban, fent a „MAGYARORSZÁG” felirat, lent a „2024” verési évszám és a „BP.” verdejel, bal oldalon a „3000” értékjelzés és a „FORINT” felirat olvasható.

Az emlékérme hátlapján, körgyűrűvel határolt középmezőben a Pannonhalmi Bencés Főapátság épületegyüttesének és környezetének ábrázolása látható. A hátoldal alján, lent középen, részben a körgyűrűre átnyúlva, a magyar bencések címere, a jobb oldalon Bitó Balázs tervezőművész mesterjegye található. A hátlap szélén található körgyűrűn, köriratban – egymástól a nemzeti emlékhelyek emblémájával elválasztva – a „PANNONHALMI BENCÉS FŐAPÁTSÁG” és a „NEMZETI EMLÉKHELY” felirat olvasható.

A „Pannonhalmi Bencés Főapátság” emlékérme

előlap

hátlap

 

Az emlékérme réz (90%) és cink (10%) ötvözetéből készült, súlya 18,40 gramm, átmérője 37 mm, széle recézett. Az emlékérme ezúttal is korlátozott, 10 000 darabos példányszámban jelenik meg, bronzpatinázott kivitelben.

Az emlékpénzek értékközvetítő és ismeretterjesztő szerepének minél szélesebb körű érvényesülése érdekében a „Pannonhalmi Bencés Főapátság” emlékérme a rendelkezésre álló készlet függvényében 2024. augusztus 28-tól a kibocsátást követő egy évig névértéken vásárolható meg az emlékérméket gyártó és forgalmazó Magyar Pénzverő Zrt. érmeboltjában (V. ker. Budapest, Báthory u. 7.), illetve a webáruházában (https://www.penzvero.hu/).