2024. április 15.
Az Európai Biztosítás- és Foglalkoztatóinyugdíj-hatóság (EIOPA) által közzétett jelentésében azt elemzi, hogy az EU-ban a biztosítók hogyan hajtották végre az új IFRS 17 biztosítási számviteli standardot, valamint a biztosítási kötelezettségek kiszámításában a Szolvencia II keretrendszerrel való szinergiákat és eltéréseket.
2023 januárjában az IFRS 17 lett a biztosítási szerződések új nemzetközi számviteli standardja, amely a korábbi átmeneti standard, az IFRS 4 helyébe lépett. Az átállás célja a pénzügyi kimutatások megbízhatóságának és átláthatóságának növelése, valamint a módszertani különbségek csökkentése a harmonizáció révén. A jelentés 17 tagállamból származó 53 (viszont)biztosítói csoportból álló minta, 2023-as féléves pénzügyi kimutatásain alapul.
Az IFRS 17 standard hatásai
Az IFRS 17 standardra való áttérés jelentős változásokat eredményezett a biztosítási kötelezettségek értékében, tekintettel a különböző értékelési módszerek alkalmazására, az implicit prudenciális megközelítésről az explicit kockázati kiigazításra való áttérésre, valamint a szerződéses szolgáltatási árrés (CSM) IFRS 17-ben történő bevezetésére. A CSM már a biztosítás megkötésekor tükrözi a várható nyereséget, és lehetővé teszi a biztosítók számára, hogy a biztosítási szerződés élettartama alatt a biztosítási szolgáltatás nyújtása során várható nyereséget felosszák. A válaszadóktól származó adatok azt mutatják, hogy bár az IFRS 17 bevezetésének változatos hatásai voltak, általában a biztosítási kötelezettségek növekedését és ennek következtében a saját tőke csökkenését eredményezte.
Az IFRS 17 az áttéréshez három megközelítést és három különböző értékelési módszert kínál a biztosítóknak. Az áttérés tekintetében mindhárom módszert (full-retrospective , módosított full-retrospective módszer és valósérték-alapú megközelítés) hasonló mértékben alkalmazták, a valósérték-alapú megközelítés, a megközelítések közül a leggyakrabban választott lehetőség, ami 42%-ot tesz ki. Az értékelési módszerek tekintetében az EIOPA egyértelmű összefüggést figyelt meg a biztosítási szerződés típusával. A mintában szereplő biztosítók életbiztosítási kötelezettségeik 86%-át a Variable Fee Approach (VFA – „változó díjas módszer”) alapján értékelték, míg a nem-életbiztosítási szerződésekre az értékeléseknél többnyire (90%-ban) a Premium Allocation Approach t (PAA - díjallokációs módszer) volt a jellemző. A fennmaradó kötelezettségek esetében az általános modellt választották.
Az IFRS 17 és a Szolvencia II közötti különbségek
Bár a Szolvencia II és az IFRS 17 eltérő célokat szolgál – az előbbi a biztosítottak védelmét szolgálja, míg az utóbbi a vállalkozások pénzügyi kimutatásainak felhasználói számára, megbízható információk nyújtására összpontosít –, mégis jelentős hasonlóságokat mutatnak, amelyek lényeges szinergiákat tesznek lehetővé. Ezek közé tartozik például a piaci (alapú megközelítésnek megfelelő) értékelési módszer, a jövőbeli pénzáramok valószínűséggel súlyozott becslései és a diszkontráták alkalmazása a biztosítási kötelezettségekből várható pénzáramok jelenértékének meghatározásához.
A két keretrendszer azonban fontos dolgokban különbözik is egymástól. A főbb különbségek az IFRS 17 által megengedett értékelési módszerekben és a szerződéses szolgáltatási árrés figyelembevételében rejlenek, míg más lényeges különbségek a diszkontrátákat, a kockázati kiigazítást/-felárat, a szerződések határait és a költségek felosztását illetően jelentkeznek.
Ami a mennyiségi különbségeket illeti, az IFRS 17 szerint az életbiztosítási kötelezettségek (a CSM nélkül) átlagosan 2,5%-kal alacsonyabbak voltak, mint a Szolvencia II számításoknak megfelelő biztosítástechnikai tartalékok. A nem-életbiztosítási szerződések esetében azonban az IFRS 17 szerinti biztosítási kötelezettségek (a CSM nélkül, kivéve a PAA alá tartozó szerződéseket) átlagosan 9,5%-kal magasabbak, mint a Szolvencia II keretrendszerben.
A diszkontrátákat tekintve, míg a Szolvencia II az EIOPA által kiszámított és közzétett kockázatmentes hozamgörbéket (RFR) írja elő, addig az IFRS 17 szerint a biztosítók maguk felelnek a kockázatmentes hozamgörbe számításáért. Mindazonáltal az EIOPA kutatása azt mutatja, hogy a gyakorlatban a megkérdezett biztosítók 75%-a az EIOPA RFR-re támaszkodik az IFRS 17 számítások elvégzéséhez. Ennek ellenére, az IFRS 17 szerinti végső diszkontráta mégis gyakran magasabb volt, mint a Szolvencia II-ben számított, ami az IFRS 17-ben megengedett illikviditási kiigazítások eredménye.
A különbség egy másik forrása a kockázati felár számítási módszere és a megbízhatósági szint miatt áll fent. Az életbiztosítások esetében az IFRS 17 szerinti kockázati kiigazítás lényegesen alacsonyabb, mint a Szolvencia II szerint számított kockázati felár. Ezzel szemben a nem-életbiztosítási üzletágak esetében az IFRS 17 szerinti kockázati kiigazítás valamivel magasabb.
A teljes jelentés itt olvasható: