Összefoglaló
A Monetáris Tanács 2001. szeptember 10-i ülésén elemzéseket rendelt meg, hogy képet alkothasson egyes, az EMU-csatlakozás inflációs kritériumának teljesítését befolyásoló hosszú távú makrogazdasági folyamatokról. A dezinfláció reálgazdasági költségeinek megítélése nagyban függ a nem monetáris tényezőkhöz köthető és hagyományos antiinflációs eszközökkel nem befolyásolható, ezért „strukturális” jelzővel illetett inflációs folyamatok jelenlététől. Egyes vélemények szerint a tranzíció, a felzárkózási folyamat, illetve maga az EU-csatlakozás több területen is olyan áralkalmazkodást követel meg, ami a hazai árak rövid idő alatt bekövetkező és nagymértékű emelkedését jelenti. A Háttértanulmányok sorozatban először a hazai élelmiszerek áralakulásában rejlő „inflációs feszültség” kérdését vizsgáljuk; később más területekre, mint az energiaszektor, adóharmonizáció is sor kerül.
Elemzésünkben a közvetlenül az EU-csatlakozástól várható élelmiszerár-hatásokat vizsgáljuk annak felmérése érdekében, hogy az élelmiszerek hazai árszintjében rejlik-e olyan „inflációs bomba”, amelyet az EU-csatlakozás aktiválhat. A hazai közvéleményben elterjedt nézet szerint ugyanis a magyarországi élelmiszerek EU-hoz viszonyított árszintje a csatlakozás következtében gyorsan és erőteljesen emelkedni fog: egyrészt a Közösségi Agrárpolitika (KAP) intervenciós árai fogják megnövelni egyes mezőgazdasági termékek hazai termelői árszintjét, másrészt eltűnnek a hazai és az EU között meglevő jelenlegi fogyasztói árszint-differenciák. A kérdés jelentőségét az uniós csatlakozást követő integrációs fázis, az euró-övezethez való mielőbbi magyar csatlakozás szándéka adja: ennek ún. maastrichti kritériumai – egyebek mellett – az infláció igen alacsony szintre csökkentését írják elő. Az inflációs kritériumnak való megfelelés szempontjából az EU-csatlakozás utáni két év kritikus időszaknak számít; ezért választottuk ezt a periódust elemzésünk fókuszának.
A hazai mezőgazdasági termelői árakat vizsgálva megállapítottuk, hogy a fogyasztói árindex alakulása szempontjából meghatározó körben a kilencvenes évek végére azok már megközelítették az európai országok árszintjét. Ennek oka nem annyira a szabad külkereskedelem árszint-kiegyenlítő szerepe, mint az, hogy euróban mérve az elmúlt évtizedben a hazai termelői árak stagnálása-emelkedése az európai árszintek csökkenésével párhuzamosan ment végbe. A forint tartósnak tekinthető nominális felértékelődése gyorsítja e folyamatot. A hazai fogyasztásban nagyobb jelentőségű körben is van olyan termék, ahol az EU-csatlakozás valóban gyors áremelkedést okozhat (cukorrépa), ez azonban érvelésünk szerint várhatóan nem vezet általános inflációs sokkhoz. Vannak végül olyan termékek is, ahol az EU-csatlakozással bevezetésre kerülő közös agrárpolitika okozhat áremelkedést, mint például a takarmányárak, ebből azonban a hústermékek magas árszintje miatt nem várható tovagyűrűző ársokk.
Az élelmiszerek fogyasztói árszintje Magyarországon jóval az EU átlaga alatt van. Ennek értelmezését abban keressük, hogy az élelmiszerek árában jelentős a külkereskedelmi forgalomba nem kerülő (ún. nontradable) input tényezők súlya (munkabér, ingatlan- és kiegészítő szolgáltatások) illetve az egyéb helyi tényezők szerepe (romlandóság, fogyasztói preferenciák különbsége stb.). Mivel az előbbiek árszintje a gazdasági fejlettséggel arányos, az élelmiszerek ára az eltérő fejlettségű országok között tartósan különbözhet. Az utóbbi tényezők pedig általában fékezik az áruarbitrázst. Hosszabb távon, Magyarország általános gazdasági felzárkózásával párhuzamosan ugyanakkor e körben is számíthatunk a kevésbé fejlett EU országok áraihoz képesti fogyasztói árkiegyenlítődésre.
A földárak emelkedése várható a földpiac liberalizációjával. A kért derogáció miatt e folyamat kibontakozása ugyanakkor évekkel az EU (és GMU) csatlakozás várható időpontja utánra tehető – és akkor sem rejt inflációs feszültséget, mert a földárakat épp az élelmiszerárak határozzák meg, és nem fordítva.