A gazdaságpolitika egészének legfontosabb célja a hosszú távon fenntartható, stabil gazdasági növekedés biztosítása. A jegybank ezt azzal tudja támogatni, ha kiszámítható és hiteles monetáris politikájával az inflációt alacsony szinten tartja.
Ezen a felismerésen alapul a hazai Jegybanktörvény is, amely az MNB számára elsődleges célként az árstabilitás elérését és fenntartását írja elő, összhangban a széles körben elterjedt nemzetközi gyakorlattal és az Európai Unió jogszabályaival.
A közgazdasági elméletben és a nemzetközi jegybanki gyakorlatban széleskörű egyetértés van abban, hogy a monetáris politika eszközeivel nem lehetséges tartósan befolyásolni a gazdaság növekedési ütemét illetve a foglalkoztatást. Bár rövid távon elképzelhető átmeneti hatás, hosszabb távon – mivel az inflációs várakozások idővel alkalmazkodnak a megváltozott környezethez – a monetáris politika csak a nominális változók – mint például az infláció és a nominális árfolyam – alakulását tudja befolyásolni.
Ugyanakkor az infláció két, egymással összefüggő csatornán keresztül jelentős károkat okozhat a gazdaságban. Egyrészt az infláció magasabb szintje megnöveli az átárazási és tranzakciós költségeket, valamint különböző torzításokat okoz a gazdasági életben, például az adórendszerben és a számvitel területén. Magasabb infláció magasabb nominális kamatokkal jár együtt, amelynek hatására megnövekednek a hitelfelvevők törlesztési kiadásai a rendelkezésre álló jövedelemhez képest. Ez a hitel-megállapodások lejárati idejének rövidülését, és ez által a pénzügyi közvetítés mélységének csökkenését okozza.
Másrészt az infláció kiszámíthatatlansága zavarja az árak információ tartalmát, ami pedig egy jól működő piacgazdaság alapja. Így a kereslet és kínálat változásainak értékelése eltorzul, akadályozva ezzel az erőforrások hatékony felhasználását. Emellett a változékony infláció a jövedelmek nem szándékolt újraelosztását okozhatja. További probléma, hogy az inflációs bizonytalanság a gazdasági kapcsolatok rövidülésével jár, ami a gazdasági aktivitás szempontjából rendkívül kedvezőtlen. Az infláció költségeit tovább növeli az említett két csatorna egymást erősítő hatása, mivel magasabb infláció esetében általában megnő annak ingadozása és ezzel együtt az inflációs bizonytalanság is.
Felismerve a monetáris politika reálgazdasági hatásának korlátait és az infláció okozta költségeket, a fejlett országokban, valamint a feltörekvő országok egyre szélesebb körében az árstabilitást jelölik meg a monetáris politika legfőbb céljának. Az árstabilitást általában egy alacsony, de nem zérus inflációs szintben határozzák meg, amit a lefelé irányuló nominális merevségek, a defláció veszélye, a pozitív nominális kamat szükségessége és a fogyasztóiár-indexben lévő statisztikai mérési hibák magyaráznak. E megfontolások alapján az inflációs célkövető országok többségében a jegybankok 2-3% körül határozzák meg inflációs céljukat, az Európai Központi Bank pedig „2% alatti, de ahhoz közeli” értékben definiálja az árstabilitást.
Az MNB a fogyasztói árak 3%-os átlagos emelkedésében határozta meg az árstabilitással összhangban lévő 2007-től érvényes középtávú inflációs célt. Az MNB inflációs célja illeszkedik az inflációs célkövetés nemzetközi gyakorlatához, azonban valamivel magasabb, mint az EKB által árstabilitásként definiált inflációs szint. Az eltérés oka a magyar gazdaság felzárkózási folyamata, ami a külkereskedelembe kerülő termékek és a külkereskedelembe nem kerülő termékek és szolgáltatások inflációjának nagyobb különbségével jár együtt. A gazdaság növekedése az árszint fejlett országokhoz történő közeledésével jár együtt, ami a fejlett országokhoz viszonyítva többlet inflációt jelenthet.