A nyugdíjrendszer stabilitása önérték. A jelenlegi hárompilléres nyugdíjrendszer elősegíti a kockázatok megosztását, összességében biztonságosabb, kiszámíthatóbb nyugdíjakat eredményez. A költségvetés folyó finanszírozásának problémáit még átmenetileg sem szabad a nyugdíj-megtakarítások terhére orvosolni.
A pénzügyi intézményrendszer stabilitása alapvető feltétele a kiszámítható gazdasági környezetnek és meghatározó fontosságú a monetáris politika számára.
A három pilléren alapuló nyugdíjrendszer megteremtése a rendszerváltás utáni közpénzügyi politika egyik legnagyobb hatású, előremutató, a társadalom öngondoskodását, az egyén önálló felelősségvállalását erősítő lépése volt. A járulékalapú állami és a tőkefedezeti elven működő magánpénztári nyugdíjrendszer kiegészítik egymást, segítik a kockázatok megosztását, együttesen stabilabb, kiszámíthatóbb nyugdíjakat eredményeznek.
A tőkefedezeti elven alapuló magánnyugdíj-pénztári rendszer:
- Egyrészt képes függetleníteni a nyugdíjkifizetéseket és a rendszer fenntarthatóságát a demográfiai folyamatoktól, így lehetővé teszi, hogy a nyugdíjrendszer az idősek arányának várható növekedése mellett is kiszámítható és stabil maradjon.
- Másrészt nagymértékben korlátozza annak a lehetőségét, hogy az állam rövid távú politikai vagy költségvetési érdekek mentén időről időre változtasson a nyugdíjrendszeren, és így csökkentse a jövőbeli nyugdíjkifizetések biztonságát, kiszámíthatóságát.
A magánnyugdíj-pénztári rendszer kiszámítható működésének veszélyeztetése csökkenti a hosszú távú megtakarításokba vetett bizalmat, az egyéni életpályák kiszámíthatóságát, és erősíti a társadalomnak az állami újraelosztástól való függését. A nyugdíjrendszer jelentős átalakítása ezért stabilitási kockázatokat jelenthet. Ha pedig az állam a nyugdíj-megtakarításokat a költségvetés hiányának finanszírozására költi el, az növeli az államháztartás fenntarthatóságával kapcsolatos kockázatokat és így rontja a gazdaság növekedési kilátásait.
A hazai magánnyugdíj-pénztáraknak az elmúlt évtizedben nyújtott hatékonyságát, teljesítményét számos jogos kritika érte. Ezeket a hiányosságokat nem a rendszer felszámolásával, hanem szabályozói eszközökkel, a verseny erősítésével célszerű kezelni. A szabályozásnak a magánnyugdíj-pénztári rendszer fenntartása mellett a működési költségek tartós csökkentését, illetve az elmúlt évtized teljesítményéhez képest a portfoliók reálhozamának érdemi emelkedését kell céloznia.
2010. október 25.
Magyar Nemzeti Bank
Monetáris Tanács