A világgazdaságban keveseknek sikerült a legfejlettebbek klubjába belépni. Sokan, sokszor megindultak felfelé, de többségük megakadt vagy visszaesett. Száz évvel ezelőtt például Argentína még fejlettebb volt, mint Nyugat-Európa többsége, Csehország pedig sok tekintetben Franciaország előtt járt.
Ez nem csupán gazdaságtörténet, ez ma is így történik. Görögország 2010 és 2019 között az EU átlagának 85 százalékáról 66 százalékára esett vissza. Szlovákia megindult a 2004-es EU csatlakozás után, majd lelassult. Románia beindulása viszont sikeresebb volt 2007 után, az ország gazdasága 2010-19 között az EU átlag 51 százalékáról 70 százalékra emelkedett. Lengyelország történelmi hátrányt hozott be az elmúlt 30 évben és 2020-ban újból visszaelőzhetett minket.
A térkép változik, de milyen tényezők mozgatják?
Az eddigi sikerek mögött kevésszámú, de egy tőről fakadó ok húzódik meg. Számunkra mindegyik fontos lehet. Nézzük a lényegeseket.
A felzárkózásra alkalmassá teheti egy adott országot az ott élő népesség értékrendje, amelyik becsüli a munkát és a tudást, a megtakarítást és a befektetést. Egyformán fontos számára az egyéni, családi gyarapodás és a közösség jóléte. Igényes, szorgalmas, rendszerető és áldozatkész. Minden eddigi siker mögött szilárd közerkölcs állt.
A sikeres felzárkózások kivétel nélkül erős vízióra, jó stratégiára és hatékony kormányzásra épültek.
A 20. századi sikerek mögött szinte kizárólag az USA támogató geopolitikája állt. Nem ismerünk olyan példát, amelyik az amerikai nemzetstratégia ellenében ért volna el tartós sikert az Amerikai Birodalom korában. A 21. században – Európában, de korántsem globálisan – az Európai Unió lép az USA mellé/helyére.
A felzárkózók először megfékezték a demográfiai robbanást, majd meggátolták a népesség zuhanását. Ha volt is kivételes természeti adottságuk, nyersanyag- vagy energiaforrásuk, a felzárkózás akkor is az emberi tőkén múlott, nem a természeti erőforrások gazdagságán.
A felzárkózás motorja a sikeres országoknál az erős nemzetállam volt, erős nemzeti, városállami vagy régiós tudattal. Ezek teremtettek egyensúlyt az egyéni értékek és a közösségi érdekek között.
Századunkban jelentősen megváltoznak a siker és a gazdasági felzárkózás feltételei. Lényegében minden, ami eddig érvényes volt, az az is marad /!/, de új feltételek épülnek melléjük.
Ma már döntő tényező lett az is, hogy a felzárkózás beindítására, majd akár évtizedes működtetésére használt modell hosszú távon fenntartható-e? Nőtt a felzárkózások időigénye: már nem a Japánra vagy Szingapúrra érvényes 23 év, vagy a bajoroknál, osztrákoknál tapasztalt 25-30 év és biztosan nem az írek 15 éves idősávja vagy az eddig nem annyira ismert észt példa működik, ma már 40-50 év kell a sikerhez. Egyre hosszabban kell tehát kiválónak lenni.
Három régi/új tényező vált döntővé: a természet, a társadalom és a pénz. Beindult a zöld átmenet a világban, a természet kárára már nem lehet erőltetni a gazdasági növekedést.
Döntővé váltak a társadalmi források. Már csak magas foglalkoztatási szinttel, széles középosztályi liftekkel, a tudástőke állandó bővítésével és a kivételes tehetségek feltárásával, otthoni integrációjával lehet tartós sikert elérni. Technológiát lehet venni, tőkével együtt vonzani, de széles bázisú tudás-osztály nélkül egy ponton hirtelen megakad a felzárkózás.
A társadalmi források között a rejtett források még fontosabbak, mint a láthatóak. Minden, ami kultúra, felzárkózási forrássá válik, mert a növekedés már kultúra-alapú.
Az értékrend forrásai is felértékelődnek, különösen a versenyszellem, a stabilitás iránti vágy, az igazságérzet és a munka becsülete.
A pénz jelentősége is nő, de máshogy, mint gondolnánk. Az alapvető erőforrások – tudás, energia és pénz – reálértéke már évtizedek óta csökken és a nulla felé tart, ráadásul gyorsul ez a folyamat. Valójában már eljött a bőség kora minden alapvető erőforrásnál, mert a tudásból – annak elfogyasztásával – mind több lesz, emellett az új olajként működő adatnak köszönhetően a fogyasztás és a termelés egyesül, hiszen "fogyasztási adatunk" a termelés nyersanyagává válik. A gyorsaság és célzottság lép az erőforrások – különösen a pénz – felzárkózást segítő működésének középpontjába.
Régen a háborúhoz pénz, pénz és pénz kellett. Most a pénzbőség korát éljük, ezért jól és célzottan kell kezelni a pénz felhasználását, mert már minden versenytársunknak sok pénze van.
A pénzt egyszerre kell a növekedés erősítésére és az egyensúlyok beállítására, visszaállítására használni. A pénzbőség kora azt is jelenti, hogy érdemes komolyan venni a pénz örök törvényeit.
Idézzünk fel anekdotikusan néhányat ezek közül: ami könnyen jön, gyorsan megy, a rossz pénz kiszorítja a jót, nem minden arany, ami fénylik, jobb a sűrű fillér, mint a ritka százezres, akinek van, annak adatik, az arany ott van, ahová félsz belépni...
A fenntartható felzárkózáshoz persze szerencse is kell, ami ha megadatik, a megalapozott fejlődés hosszan működhet Magyarországon.
Bízhatunk abban, hogy végül a kultúra, a magyar kultúra dönti el a sikert, mert "A kultúra stratégiát fogyaszt reggelire" mondja Peter Drucker, a világ legjobb menedzsment guruja.