Dr. Mádl Ferenc a Magyar Köztársaság elnöke ma délután meglátogatta a Magyar Nemzeti Bankot, és részt vett a Monetáris Tanács ülésén.

Az ülésen a Monetáris Tanács tagjai tájékoztatták az elmúlt időszakban meghozott, az állampolgárok széles körét érintő döntésekről, az árfolyamsáv kiszélesítéséről, a devizaliberalizációról, a forint csúszó leértékelésének megszűntetéséről, az infláció elleni küzdelemről, az euró készpénz nyugat-európai bevetése következtében meghozott intézkedésekről.

A Monetáris Tanács tagjai a köztársasági elnököt tájékoztatva megállapították, hogy a magyar gazdaság nemzetközi összehasonlítás alapján is jól fejlődik, egyensúlyi helyzete, pénzügyi intézményeinek, pénzforgalmának stabilitása kiemelkedő. Az Európai Unióba lépés monetáris feltételeinek teljesítése érdekében, a meghozott intézkedéseknek is köszönhetően, a hazai pénzromlás üteme továbbra is jelentősen csökken, ez év végére 7-7,5 százalék közötti, jövő év végére 4,5 százalék körüli infláció várható. A Magyar Nemzeti Bank törvényben előírt legfontosabb kötelessége a magyar forint vásárlóerejének megőrzése.