Budapest, 2012. október 26. – A magyar Nobel-díjasok előtt tisztelegve új emlékérme-sorozatot bocsájt ki a Magyar Nemzeti Bank. A sorozatot indító 3000 forint címletű ezüst érme Szent-Györgyi Albertnek állít emléket abból az alkalomból, hogy munkásságáért 75 éve kapta meg a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat.
Szent-Györgyi Albert (1893-1986) orvos, biokémikus, a C-vitamin felfedezője, az első és máig az egyetlen olyan magyar tudós, aki a világ legnagyobb tudományos elismerését, a Nobel-díjat Magyarországon dolgozva, hazai eredményeiért nyerte el. A fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat 1937-ben kapta "a biológiai égésfolyamatok, különösképpen a C-vitamin és a fumársavkatalízis szerepének terén tett felfedezéseiért".
Tudományfilozófiai nézeteit így fogalmazta meg: „Felfedezni valamit annyit tesz, mint látni, amit mindenki lát, és közben arra gondolni, amire még senki.”
A különleges, ovális alakú emlékérmét Vékony Fanni tervezte. Az emlékérme előlapján találhatóak a kötelező éremképi elemek: a „MAGYARORSZÁG” felirat, a „BP.” verdejel, a „2012” verési évszám, valamint a „3000” értékjelzés és a „FORINT” felirat. Fő motívumként két – előtérben egy egész, háttérben egy félbevágott – paradicsompaprika ábrázolása szerepel, utalva arra, hogy a szegedi paradicsompaprikából sikerült először nagyobb mennyiségben előállítani C-vitamint.
Az emlékérme hátlapján Szent-Györgyi Albert portréja látható. A portrétól jobbra, négy egymás alatti vízszintes sorban a „LÁTNI, AMIT MINDENKI LÁT ÉS GONDOLNI, AMIT MÉG SENKI NEM GONDOLT.” felirat, alsó köriratban a „SZENT-GYÖRGYI ALBERT • 1937 NOBEL-DÍJ” felirat olvasható. A portrétól jobbra Vékony Fanni tervezőművész mesterjegye található.
Az ovális alakú emlékérme 925 ezrelék ezüstből készült, súlya 12,5 gramm, átmérője 30×25 mm, széle sima. Az emlékérméből 7000 darab készíthető, ebből 5000 db különleges – ún. proof – technológiával.
Az emlékérmét a Magyar Pénzverő Zrt. forgalmazza, megvásárolható 2012. október 26-tól a társaság érmeboltjában (Magyar Nemzeti Bank Látogatóközpont, V. ker. Budapest, Szabadság tér 8-9.), illetve a honlapján üzemeltetett webáruházban (www.penzvero.hu), ahol számos, korábban megjelent arany, ezüst és színesfém emlékérme is kapható.
MAGYAR NEMZETI BANK
Kommunikáció