Budapest, 2015. szeptember 16. – A MABISZ fogadja a román Astra Biztosító hazai ügyfelei által okozott, de az Astra Biztosítóhoz még be nem jelentett kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) károkkal kapcsolatos kárbejelentéseket, és közreműködik a kárfelmérés folyamatában is. A jövőben bekövetkező Astrás káresemények csökkentése érdekében az ügyfeleknek az Astra felajánlja a szerződések közös megegyezéssel történő megszüntetésének lehetőségét. A lakásbiztosítással és casco-val rendelkező ügyfelek már akár most is köthetnek új szerződést más biztosítónál.

A Magyar Biztosítók Szövetsége Elkülönített Szervezeti Egysége (MABISZ ESZE) a mai naptól fogadja a román Societatea Comerciala de Asigurare-Reasigurare Astra S.A. Biztosító (Astra Biztosító) magyarországi ügyfelei által 2015. augusztus 17-ét követően okozott, de az Astra Biztosítóhoz még be nem jelentett kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) károkkal kapcsolatos kárbejelentéseket. A MABISZ e kárbejelentéseket fogadja, nyilvántartásba veszi, megszervezi és lebonyolítja a károsult gépjárművek szemléjét, bekéri a kár elbírálásának előkészítéséhez szükséges, indokolt iratokat.

A MABISZ ESZE elérhetőségei a következők: Cím: 1062 Budapest, Aradi u. 65-67., levelezési cím: MABISZ ESZE, 1381 Budapest 62., Pf. 1297, központi tel.: (+36 1) 802-8400. Kárbejelentés e-postán: kar@mabisz.hu, kárügyintézés faxon: (+36 1) 802-8499. Hivatali idő: hétfő-kedd-csütörtök: 8-16 óráig, szerda: 8-20:00, péntek: 8-13:30-ig.

Más a helyzet a nem kgfb-károk esetében. A kgfb-n kívüli egyéb károkkal kapcsolatos kárbejelentéseket az érintett ügyfelek továbbra is a román felügyelet (ASF) mellett működő biztosítási garanciaalapnál (FGA) kezdeményezhetik. Az Astra Biztosító magyarországi fióktelepe honlapján magyar nyelven elérhetők az ezzel kapcsolatos kárbejelentési űrlapok (Román Garanciaalap káriratok magyarul), illetve a román felügyelet rövid ügyfél-tájékoztatója (Román Garanciaalap GYIK) is. Az Astra Biztosító e hét hétfő óta kárigényeket már nem tud befogadni. Az Astra Fióktelep ügyfélszolgálata, illetve telefonközpontja eddigi elérhetőségein (www.astrabiztosito.hu) változatlanul tájékoztatást nyújt az ügyfeleknek.

A jövőben bekövetkező Astrás káresemények csökkentése érdekében az Astra Biztosító a következő napokban valamennyi magyarországi ügyfelének tájékoztató levelet küld a biztosítás közös megegyezéssel történő megszüntetésének lehetőségéről. A postai küldemény az Astra Fióktelep által előzetesen aláírt megállapodást is tartalmazza, amely szerint a díjjal fedezett, még le nem járt évfordulójú biztosítási szerződés 2015. szeptember 30-i hatállyal, közös megegyezéssel megszüntethető. Ha az Astra-biztosított ezzel egyetért, aláírva, levélben vagy a dokumentum beszkennelésével, elektronikus levél csatolmányaként mihamarabb juttassa azt vissza az Astra Fióktelephez, és így az ügyfelek már október 1-ével köthetnek kgfb szerződést másik biztosítónál Fontos, hogy a lakásbiztosítással és casco-val rendelkező ügyfelek - mint ahogyan korábban jeleztük – már akár most is köthetnek új szerződést más biztosítónál, amivel csökkenthetik saját kockázatukat.

A magyar fogyasztók érdekeit képviselő Magyar Nemzeti Bank honlapjának Astra menüpontjában folyamatosan tájékoztatást nyújt a román Astra Biztosító károsultjainak, ügyfeleinek.

Magyar Nemzeti Bank                  Magyar Biztosítók Szövetsége