Budapest, 2015. május 4. – A deviza alapú hitelesek részére a pénzügyi intézményeknek legkésőbb április 30-ig kellett megküldeni az elszámolási értesítőket. Ha viszont az intézmény által – a deviza alapú hitelekre vonatkozóan – indított elszámolási per március 1-ig nem zárult le, úgy az elszámolás megküldésének határideje a polgári peres eljárás befejezésétől számított 60. nap. A banki perek elhúzódása miatt hat pénzügyi intézmény ügyfeleihez érkezhet röviddel később az elszámolás.
Az elhúzódó banki perekkel érintett intézményeket, a perek állását és az elszámolás megküldésének határidejét tartalmazó táblázatot jelen közlemény melléklete tartalmazza. Az érintett intézmények többségénél – így például az egyik legnagyobb ügyfélkörrel rendelkező OTP Bank Nyrt.-nél is – a postára adási határidő május első napjaira tolódik.
Az elszámolási értesítők kiküldése intézményenként eltérő lehet, ezért a pénzügyi intézmény – az utolsó elszámolási értesítő kiküldését után 15 napon belül – köteles honlapján, illetve a bankfiókjaiban közzétenni, hogy az elszámolás lezárult. E tájékoztatás közzétételét követő 60 napon belül van lehetősége azon fogyasztóknak írásbeli panasszal élni pénzügyi intézményüknél, akik nem kaptak elszámolást, holott – álláspontjuk szerint – jogosultak lennének rá. Minden egyéb esetben a panasztétel határideje az elszámolás kézhezvételétől számított 30 nap.
MELLÉKLET
A perek miatt később elszámoló pénzügyi intézmények
A 2015. március 1. után befejeződő – pénzügyi intézmények által a deviza alapú hitelszerződések vonatkozásában indított – elszámolási perek jelenlegi állása, és az elszámolási értesítők megküldésének módosuló határideje:
Pénzügyi intézmény megnevezése | Bírósági ítélet jogerőre emelkedésének napja | Kúria előtti felülvizsgálatot lezáró határozat közzétételének napja | Elszámolási értesítő megküldésének (postára adásának) határideje |
---|---|---|---|
KDB Bank Európa Zrt. | 2015. március 6. | – | 2015. május 5. |
K&H Bank Zrt. (banki és lízing üzletág is) | 2015. március 6. | 2015. április 16. | 2015. június 15. |
OTP Bank Nyrt. | 2015. március 4. | - | 2015. május 3. |
OTP Ingatlanlízing Zrt. | 2015. március 24. | 2015. április 27. | 2015. június 26. |
OTP Jelzálogbank Zrt. | 2015. március 4. | - | 2015. május 3. |
Porsche Bank Zrt. | 2015. március 6. | - | 2015. május 5. |