Budapest, 2015. április
9. – A pénzügyi intézmények a deviza
alapú hitelesek részére április 30-ig
– kevés kivételtől eltekintve – külön
kérés nélkül küldik meg az elszámolási értesítőket. A folyamatot a Magyar
Nemzeti Bank kiemelt figyelemmel kíséri, és amennyiben az elszámolási
kötelezettség jogsértő elmulasztását tapasztalja, a legszigorúbb intézkedésekkel
lép fel. Az értesítők postázása márciusban kezdődött, de a legtöbb érintett
háztartásba várhatóan áprilisban fog érkezni.
A korábban rögzített árfolyamon kedvezményesen végtörlesztett fogyasztóknak maguknak kellett kérniük az elszámolást pénzügyi intézményüktől március 31-ig. Minden más esetben azonban – a követeléskezelőkre engedményezett követeléseket, valamint a 2009. július 27-ét megelőzően megszűnt szerződésekből eredő el nem évült fogyasztói követeléseket kivéve – az elszámolás a törvény erejénél fogva automatikusan, az elszámolás általános szabályai szerint történik, függetlenül attól, hogy jelenleg is fennálló vagy korábban már visszafizetett kölcsönről van szó.
Egyes pontatlan és megtévesztő ügyvédi sajtónyilatkozatokkal ellentétben tehát az elszámolást nem kell valamennyi már lezárt, megszűnt szerződés esetében kezdeményezni a pénzügyi intézményeknél, az értesítő levelek postázása is külön kérés nélkül történik. Amennyiben a fogyasztó nem kap elszámolást – holott álláspontja szerint jogosult lenne rá – többlépcsős jogorvoslati lehetőséggel élhet, és első körben pénzügyi intézményéhez fordulhat írásbeli panasszal.
Ha a pénzügyi intézmény a hitelszerződést 2009. július 26. napját követően mondta fel, és a tartozást követeléskezelőnek adta át, akkor az átadás időpontjáig a pénzügyi intézmény automatikusan köteles elszámolási értesítőt küldeni a fogyasztónak. Azon követeléskezelőnél lévő tartozások esetében azonban, amelyeknél a szerződés felmondására 2009. július 27-ét megelőzően került sor, a fogyasztónak kérnie kell a pénzügyi intézménytől az elszámolást. A pénzügyi intézménynek ezen esetekben kifizetést nem kell teljesítenie, a fogyasztó az elszámolási értesítő megküldését követően a követeléskezelőtől igényelheti – a pénzügyi intézmény elszámolási értesítőjét, s rajta a visszajáró összeget bemutatva –, hogy az a fennálló követeléssel számoljon el. A kérelem előterjesztésének nincs törvényi határideje, azonban a fogyasztó erre irányuló igényének benyújtásától számított 30 napon belül köteles a követeléskezelő az elszámolást elvégezni. A pénzügyi intézményeket főszabályként a 2009. július 26. napját követően megszűnt fogyasztói kölcsönszerződések alapján terheli elszámolási kötelezettség, azonban az ezt megelőzően megszűnt szerződések esetében is kérheti a fogyasztó az elszámolást, ha az elszámolási törvényből eredő követelése nem évült el.
Annak érdekében, hogy az elszámolási folyamat egésze – így az elszámolási értesítők megküldése is – a jogszabályi előírásoknak megfelelően történjen, a jegybank jövő év elejéig tartó témavizsgálat keretében folyamatosan ellenőrzi mind a 308 intézményt, amelyeket az elszámolás érint. Az esetlegesen tapasztalt jogsértések megszüntetése érdekében pedig a jövőben is haladéktalanul és határozottan fog fellépni.