Budapest, 2020. november 3. – Az áprilisban elindított NHP Hajrában elérhető hitelek iránt továbbra is jelentős érdeklődés mutatkozik a vállalkozások oldaláról, már 14 ezer kkv jutott kedvező forráshoz. A 934 milliárd forintnyi megkötött szerződés több mint felét a működést segítő forgóeszközhitelek tették ki, míg egyharmada új beruházások megvalósulását támogatta.
A Magyar Nemzeti Bank idén áprilisban indította el a Növekedési Hitelprogram (NHP) legújabb konstrukcióját, az NHP Hajrát, 1 500 milliárd forintos keretösszeggel. Ez az egyik legfontosabb eszköz a koronavírus-járvány kedvezőtlen gazdasági hatásainak tompítására, mivel minden eddiginél kedvezőbb feltételekkel, széleskörű felhasználási lehetőséggel biztosít kedvező és kiszámítható kamatozású forrást a kkv-szektornak. Az NHP Hajrá keretében már 934 milliárd forintnyi megkötött hitel- és lízingszerződést jelentettek a bankok az MNB felé, 14 ezer hazai mikro-, kis- és középvállalkozáshoz kapcsolódóan.
A Hajrá konstrukció keretében megkötött szerződések volumenének 31 százaléka új beruházási hitel vagy lízing, 55 százaléka forgóeszközhitel, 14 százaléka pedig korábbi beruházási hitel kiváltásához kapcsolódó ügylet volt. A hitelek kétharmadát a kereskedelem, javítás ágazatban és a feldolgozóiparban tevékenykedő vállalatok vették fel, amelyet az ingatlanügyletek és a mezőgazdaság ágazat követett. Annak ellenére, hogy az elérhető hitelösszeg jelentősen megemelésre került a középvállalatok stabilitásának megőrzése és a nagyobb beruházások elősegítése érdekében, az NHP korábbi szakaszaihoz hasonlóan továbbra is jelentős a kisebb szereplők részaránya: a kihelyezett források több mint negyede mikrovállalkozásokhoz, harmada kisvállalkozásokhoz került.
A MNB 2013-ban indult Növekedési Hitelprogramja fontos szerepet játszott abban, hogy a legutóbbi pénzügyi válságot követően növekedésbe forduljon a kkv-hitelezés tendenciája, ezzel jelentős hatást gyakorolva a gazdasági növekedésre és a foglalkoztatásra is. A program 2013-as indulása óta közel 57 ezer vállalkozás jutott kedvező forráshoz 4 300 milliárd forintot meghaladó összegben.
(Az NHP Hajrá keretében létrejött ügyletek fontosabb statisztikai jellemzői itt érhetők el.)