Budapest, 2024. december 2. – A hazai digitális jegybankpénz (DJBP) kutatások terén az elmúlt években úttörő szerepet játszó Diákszéf mobilapplikáció lezárásra kerül. A projekt nemcsak a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlesztésében ért el eredményeket, hanem a szélesebb nemzetközi jegybanki közösség számára is hasznos gyakorlati tapasztalatokkal szolgálva emelte a Magyar Nemzeti Bankot a DJBP-kutatások nemzetközi élvonalába.

A Diákszéf kezdeményezés az Európai Unióban az első, lakossági felhasználók számára elérhető digitális jegybankpénz kísérleti projekt volt. A projekt egyedülálló módon, valódi felhasználók bevonásával, FinTech cégekkel és kereskedelmi bankokkal szoros együttműködésben, üzleti céljaikat nem veszélyeztetve mutatott utat a pénz jövőjéhez vezető úton. A Diákszéf ingyenes és biztonságos pénzügyi mobilalkalmazásként az általános iskolás korú gyerekek valódi pénzzel történő, digitális fizetési és megtakarítási lehetőségekkel való megismerkedését támogatta modern digitális környezetben és szülői felügyelet mellett, miközben játékos módon fejlesztette a fiatal generáció pénzügyi tudatosságát.

Az agilis fejlesztési szemléletben, a meglévő jogi keretek mentén egyedülálló gyorsasággal megvalósított mobilapplikáció segítségével az MNB egy fókuszált felhasználói kört bevonva, valós körülmények között, az ügyféligényeket a legteljesebb mértékben figyelembe véve, gyakorlati úton tudott tapasztalatokat gyűjteni a lakossági digitális jegybankpénz rendszer kialakításának és működtetésének egy lehetséges módjáról. A kialakított mobilapplikációs funkciók és háttérfolyamatok lefedték a digitális jegybankpénz kibocsátás és visszaváltás valamennyi aspektusát, így többek között az informatikai rendszerek kiépítését, a jegybanki működésben újdonságként a közvetlen ügyfélkapcsolatok kezelését, a csalásmegelőzést, továbbá a piaci szereplőkkel való szoros együttműködésben is új dimenziót nyitottak.

A Diákszéf program másfél éves működése során megvalósította a kitűzött jegybanki célokat. A program lezárásával egy fontos fejezet ér véget, ugyanakkor az elért eredmények és tanulságok tovább élnek: a pilot projekt során megszerzett tapasztalatok és kompetenciák nemcsak az MNB jövőbeli digitális fejlesztéseiben hasznosulnak majd, hanem a nemzetközi jegybanki közösség számára is értékes példaként szolgálnak, formálva a jövő pénzének további útját.

Az MNB szakértői több nemzetközi konferencián és jegybanki fórumon mutatták be a projekt működését és számoltak be az eddig szerzett tapasztalatokról. Az intenzív szakmai érdeklődésen túl az applikáció a hazai és nemzetközi közösség elismeréseit is kivívta, 2023-ban együttműködő banki partnereivel közösen különdíjat nyert a Mastercard „Év Bankja” – „Az év fiataloknak szóló pénzügyi megoldása" kategóriában, idén ősszel pedig elnyerte a „CBDC Initiative Award for 2024” díjat, amely a digitális jegybankpénz fejlesztésében nyújtott kiemelkedő innovációkat és eredményeket ismeri el a globális jegybanki közösségben.

Szeretnénk megköszönni minden diáknak, szülőnek, továbbá partnereinknek – a Pénziránytű Alapítványnak, a Raiffeisen Banknak és az OTP SimplePay csapatának –, hogy részesei voltak ennek az úttörő kezdeményezésnek! Az együttműködésük nélkül a Diákszéf sikerei nem valósulhattak volna meg.

A Diákszéf lezáráshoz kapcsolódó teendőkről és fontosabb határidőkről felhasználóinkat elektronikus úton tájékoztattuk. A lezárás részletei emellett a diakszef.hu oldalon is megtalálhatóak.