Budapest, 2024. szeptember 18. – A lakásbiztosítások díja 16, a biztosítók kárkifizetése ugyanakkor 23 százalékkal nőtt egy év alatt 2024 június végéig. Az idén márciusi lakásbiztosítási kampány hatására a II. negyedévre mérséklődtek az ugyanakkora ingatlanra jutó díjak az év elejéhez képest. A fogyasztóbarát otthonbiztosítás díja és szolgáltatása együttesen jelentős ügyfélelőnnyel jár az egyéb piaci konstrukcióhoz képest – áll az MNB friss Lakásbiztosítás-indexében.
A hazai lakott egyedi ingatlanok teljeskörű (ingatlan és ingóság) lakásbiztosításainak éves átlagdíja 16 százalékkal 60,5 ezer forintra nőtt az idei II. negyedév végére, miközben a kárráfordítás 23%-kal emelkedett. Ezen belül a budapestiek 59,4 ezer, míg a vidékiek 60,7 ezer forintnyi díjat fizetnek. A nem budapestieknél viszont a díj átlagosan jóval nagyobb méretű ingatlanra, ám négyzetméterenként számítva 37 százalékkal kisebb biztosítási összegre (a biztosító kártérítési kötelezettségére) értendő – olvasható az MNB 2024. II. negyedévi Lakásbiztosítás-indexében.
A tavaly márciusi lakásbiztosítási kampány hatására országosan átlagosan 24 százalékkal, ezen belül Budapesten 28 százalékkal nőtt az ingatlanok egy négyzetméterére jutó biztosítási összege. Az országos figyelem hatására sokan felülvizsgálhatták tehát eddigi biztosítási szerződésüket, megszüntetve ingatlanuk alulbiztosítottságát.
Vélhetően szintén a kampány hatására az idei II. negyedévben az év első 3 hónapjához képest alacsonyabb díjjal lehetett biztosítani egy ugyanakkora (50 millió forint) biztosítási összegű ingatlant. Ezen belül még kedvezőbb, 12 ezer forinttal olcsóbb volt a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosításokra (MFO) jutó díj.
A 3,1 millió állandóan lakott egyedi (nem társasházi) lakásbiztosítás közül 2,5 millió nyújt teljeskörű fedezetet. A csak ingóságokra kötött 430 ezer lakásbiztosítás éves díja 24,6 ezer forint volt júniusban. A nem lakott, jellemzően vidéki ingatlanokra kötött lakásbiztosítások száma 195 ezerre rúgott.
Az egyes biztosítók ajánlatai akár lényegesen eltérhetnek az átlagdíjakhoz képest. Jövő márciusban is lesz lakásbiztosítási kampány, ám mindazoknak célszerű felülvizsgálni – az értékkövetés, a fedezett/nem fedezett kockázatok számbavétele, a biztosítási szolgáltatások áttekintése érdekében – eddigi biztosítási szerződésüket, akiknek ezt megelőzően érkezik el biztosítási évfordulójuk. A lakásbiztosítási piacon az ügyfelek eligazodását az MNB honlapjának Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítási (MFO) és Pénzügyi Navigátor fogyasztóvédelmi oldalaival is támogatja.
Magyar Nemzeti Bank