2015. március 2.
nyomtatásAz elmúlt év végén sor került több olyan törvény és egyéb jogszabály megalkotására, kihirdetésére és hatályba lépésére is, amelyek nagy mértékben jelentenek változást és gyakorolnak hatást a Pénzügyi Békéltető Testület működésére és eddigi szerepére. Így a 2014. évi XXXVIII. törvény a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezését tartalmazza,
a 2014. évi XL. törvény a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdéseket rendezi és a 2014. évi XXXVIII. törvényben rögzített elszámolás szabályairól és egyes egyéb rendelkezésekkel összefüggésben tartalmaz szabályokat, továbbá a 2014. évi LXXVII. törvény az egyes fogyasztói kölcsönszerződések devizanemének módosulásával és a kamatszabályokkal kapcsolatos kérdésekről szól.
Az e törvényekben foglaltak gyakorlati végrehajtása érdekében született meg négy olyan rendelet, melyeket a Magyar Nemzeti Bank elnöke adott ki. A 42/2014. (XI. 7.) MNB rendelet szól a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseinek érvénytelen szerződéses kikötéseire tekintettel szükséges elszámolás módszertanának általános szabályairól, az
54/2014. (XII. 10.) MNB rendelet rendelkezik a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseinek érvénytelen szerződéses kikötéseire tekintettel szükséges elszámolás módszertanának különös szabályairól, továbbá az 55/2014. (XII. 10.) MNB rendelet tartalmazza a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseinek érvénytelen szerződéses kikötéseire tekintettel szükséges elszámolás során alkalmazott becslési eljárásával és az elszámolás pénzügyi teljesítésének időpontjával kapcsolatos rendelkezéseket, az 58/2014. (XII. 17.) MNB rendelet pedig a fogyasztói kölcsönszerződések érvénytelen szerződéses kikötéseire tekintettel szükséges elszámoláshoz, valamint a fogyasztói kölcsönszerződések módosulásához kapcsolódó fogyasztóvédelmi szabályokról rendelkezik.E jogszabályok szükségessé tették a Pénzügyi Békéltető Testület Működési Rendjének 2015. március 2-i hatállyal történő módosítását, melyet ezúton közzéteszünk. A most már háromféle eljárásunkkal kapcsolatos, egymástól részben eltérő szabályok könnyebb megértése érdekében Működési Rendünket egységes szerkezetben is megtalálják.
Kérem, ismerjék meg módosított Működési Rendünket!
üdvözlettel,
Dr. Kovács Erika
elnök
2015. február 26.